A névszóknak van számuk, esetük, abszolút és birtokos ragozásuk, de nincs nemük. 15 eset van. A többes számot vagy a t, vagy az i végződés jelzi, tehát nem egységes a jelölési mód, mint a magyarban.

Példa a névszóragozásra: maa ("ország").

	yksikkö (egyes szám)	monikko (többes szám)	(magyar jelentésük)
nominatiivi	maa	maat	(ország/országok)
akkusatiivi	maan	maat	(országot/országokat)
genitiivi	maan	maiden	(országnak a.../országoknak a ...[birtokos eset])
partitiivi	maata	maita	(részleges tárgyeset: országot/országokat)
essivi	maana	maina	(országként/országokként)
translatiivi	maaksi	maiksi	(országgá/országokká)
inessiivi	maassa	maissa	(országban/országokban)
elatiivi	maasta	maista	(országból/országokból)
illatiivi	maahan	maihin	(országba/országokba)
adessiivi	maalla	mailla	(országon/országokon)
ablatiivi	maalta	mailta	(országról/országokról)
allatiivi	maalle	maille	(országra/országokra)

Megjegyzések: nem minden eset feleltethető meg a magyar eseteknek, a genitivus és a partitivus a magyar nyelvben nem is létezik. Ez utóbbi (a részleges „tárgyeset”) többféle funkcióval bír: pl. számnév után a névszó általában partitivusban áll, pl. kaksi maata (ti. kettő az országok közül, tehát nem az összes), de kifejezi azt is, hogy a beszéd tárgya valamilyen mértékegység alapján meghatározható anyag, pl. kahvia („valamennyi kávé”).

Jelentésbeli megkülönböztető szerepe van, pl. Juon kahvia („Kávét iszom” – tehát valamennyit) <--> Juon kahvin („Megiszom a kávét.” – ti. a szóban forgó összes kávét), tehát, míg a magyar az igével mutatja meg a teljességet, addig a finn a főnévhez tett toldalékkal.

A névszókhoz a magyarhoz hasonlóan birtokos személyjelek is kapcsolódhatnak, vagyis alapvetően mindkét nyelven a birtokos névmás helyett a személyjelek fejezik ki a birtokviszonyt.

A birkokos személyjelek: ni, si, nsa/nsä, mme, nne nsa/nsä (a 3. személy birtokos személyjelei megegyeznek). Pl. elämä-ni – élet-e-m.

Ha a szó birtokos személyjelet kap, akkor már a birtokos névmást sem kell használni, eltérően az indo-európai nyelvektől, ahol többnyire ez elmaradhatatlan. (my life stb.) A finn beszélt nyelvben azonban gyakori, hogy a birtokviszonyt a birtokos névmással fejezik ki, és a birtokos személyjelek elmaradnak: mun elämä ~ (minun) elämäni.

Természetesen a birtokos személyjelekhez is kerülhetnek esetragok, ahogy a hasonló típusú nyelvekben, mint például a török, vagy a magyar. pl. elämä-ssä-ni ~ élet-e-m-ben. De a magyartól és a töröktől eltérően a finn toldaléksorrend először kapcsolja az esetragot és utána a személyjelet (rag-jel), pont fordítva, mint mi (jel-rag). tehát: elämä-ssä-ni szó szerint: élet-ben-em

Nyelvjárási és köznyelvi sajátosság az esetragok „lekopása”. Különösen jellemző például a translativus „-ksi” ragjának „-ks”-re rövidülése: Opiskelen lääkariks'. ~ Opiskelen lääkäriksi. "Orvosnak tanulok".